A hosszú és mozgalmas nyár után szeptember végén végre eljututtunk nyaralni egy hétre. Dél-Olaszország, azon belül Tropea és Szicília volt a célállomás.
Mivel glutén- és laktózmentesen étkezem, és a cukorot is igyekszem kerülni – ez utóbbit önszorgalomból – , kíváncsian vártam, miket fogok tudni enni a nyaralás alatt.
Fapados járattal, minimális csomaggal utaztunk, így útravalót csomagolni esélytelen volt. Egyébként pedig nem is vagyok híve az otthonról vitt elemózsiának, szeretem a helyi ízeket, ételeket, alapanyagokat kipróbálni az utazás alatt.
Bízva hát az olaszokban, a magam egészséges kétkedésével elindultunk. Bevallom őszintén erős kétségekkel érkeztem, mert a pasta, pizza, frappé, cantucci és biscotti hazája nem éppen a diétás – és főképp nem a gabonát, tejterméket nélkülöző – konyhaművészet gyöngyszeme – mindezzel együtt imádom az olasz konyhát és életstílust. 😊
Nem tudtam, mire számítsak, rábíztam magam a véletlenre és az internetre. Tudván, hogy éhenhalni – mentes étkezés mellett is – teljességgel lehetetlen Európa bármely részén legyünk is! 😊
Késő este érkeztünk, másnap első dolgunk volt boltot keresni, ahol beszerezhetjük a reggeli alapanyagait. Indulás előtt az interneten kutakodva megtaláltam a közelben egy Conad nevű supermercato lánc egyik áruházát, ami képek alapjan Interspar méretűnek tűnt. Így ide mentünk bevásárolni. A kis közért jellegű üzleteket mellőztük, ugyanis ők nem igazán tartanak mentes termékeket.
Annak ellenére, hogy Olaszországban számos nagyobb üzletlánc tevékenykedik, melyek forgalmaznak mentes élelmiszereket is, a dél – olasz régióban meglehetősen gyér a felhozatal. A Spar, a Carrefour és a Lidl sem nyitott itt üzletet eddig, csak több tíz kilométerrel északabbra!
A Conadban találtunk mindenféle mentes és bio dolgokat, így be is vásároltunk!
Íme a kínálat:
Zöldségeket, gyümölcsöket helyi árusítól vettünk, az mégiscsak itteni, napérlelte finomság.
Természetesen le is teszteltem a beszerzett alapanyagokat, de erről majd legközelebb…