Mivel édesszájú vagyok, számomra fontos, hogy legyen valami nasi is a normál étkezések mellé, így az egy hét alatt rendületlenül kerestem a sütiket, fagylaltot mindenhol, bármerre jártunk. Azonban nem nagyon találtam mentes deszerteket. Annak ellenére, hogy lépten-nyomon fagyizók vannak – laktózmentes fagylaltot nem árulnak. 😐 Gluténmentes fagyira vonatkozóan láttunk kiírást, de, azt gondolom, ha nem valami kekszes, piskótás fagyit kérsz, annak alapból gluténmentesnek kellene lenni…
Sajnos semmilyen más desszeret, süteményt sem találtunk mentes verzióban egyik étteremben, cukrászdában sem.
A boltban viszont szerencsére voltak gluténmentes kekszek, ezek közül kettőt találomra meg is kóstoltam, és azt kell mondjam, hogy finomak voltak, talán jobbak is, mint az itthon kapható verziók.
Elmondhatom, hogy valamelyest aggódtam, mit ehetek majd Olaszországban, de összessében pozitív csalódás ért. Az üzletekben megtalálható mindenféle mentes hozzávaló, és az éttermekben is tudtam választani. A helyzetet picit nehezítette, hogy nem beszélünk olaszul, az olszok viszont általában nem beszélnek olaszon kívül más nyelven. 🙂 Valahoyg azonban mindig megértettük magunkat!
Amit hiányolok, hogy az éttermekben a tipikus olasz ételek nem kaphatóak mentes kivitelben. Amerre mi jártunk, csak egyetlen hotelnél láttunk kiírva, hogy kínálnának gluténmentes pizzát, spagettit egyáltalán nem.
Azt nem tudom eldönteni, hogy nincsenek-e felkészülve a különféle ételérzékenységgel érkező turisták kiszolgálására, vagy csak szimplán tudják, hogy kár lenne elrontani az egyébként verhetetlen olasz pizzát egy gluténmentes tésztával – mivel olyan úgysem lenne, mint az eredeti…!?
Összességében jó volt, visszamennék – talán nyitni egy saját mentes cukrászdát! 😉