Z. egy éves lett 🧡, és nem is volt kérdés, hogy én csinálom a tortáját a szülinapi bulira. 🙂
BLW szerint kezdtük a hozzátáplálást, ami röviden azt jelenti, hogy a baba első perctől saját maga azt eszi, amit mi, néhány alapvető szabály betartásával. Ezek között szerepel az is, hogy nem kap finomított cukrot minimum 2 éves koráig. A modern édesítők, mint stevia, eritrit, kókuszcukor, xylit (ez utóbbit amúgy sem használom) szintén tiltólistásak, nem javasolt a használatuk gyermekek esetén, mivel annyira kevés kutatás áll még rendelkezésre arról, milyen hatással vannak a szervezetünkre.
Valamint Z. glutén- és laktózmentesen eszik, mivel egy időben voltak a bőrén ekcéma szerű foltok, és ezek elhagyása oldotta meg a problémát. Így még pár hónapig nem eszik ilyesmit, aztán visszaterhelünk. 🙂
A fenti paramétereknek megfelelve szerettem volna a tortáját elkészíteni, és végül ez lett a recept. Édesítésre banánt használtam, ami nyugodtan kiváltható bármiylen tetszés szerinti édesítőre.
Az itt leírt mennyiségből egy kb. 37centi magas torta lett, ami 20 embernek bőven elegendő volt.
Piskóta (ebből én két adagot sütöttem külön-külön):
5 tojás szétválasztva
2 érett banán
3 ek karobpor vagy holland kakaópor
70 g rizsliszt
60 g hajdinaliszt
40 g olívaolaj
csipet só
Egy 23 centis, négyzet alakú tortafomát készítsünk elő, nekem állítható van, és az előkészítés abból állt, hogy egy tepsire sütőpapírt tettem, rá a beállított méretű tortaformát.
A sütőt melegítsük elő 175 fokra, légkeveréses funkción.
A tojás sárgákat és a banánokat botmixerrel pépesítsük, hogy homogén krémes masszát kapjunk. Adjuk hozzá az olajat, azzal is mixeljük el.
A fehérjéket kezdjük el habbá verni.
A sárgájához szitáljuk hozzá a liszteket, a kakaópot/karobport, sót, kavarjuk el benne.
A kemény habbá vert fehérje kb. harmadát dolgozzuk bele a lisztes keverékbe. Itt még nem kell finomkodni, keverjük bátran homogénné.
Adjuk hozzá a maradék fehérjét. Ezt óvatosan forgassuk bele, hogy ne törjön a hab.
A tészta masszát öntsük a tortaformába, és igazítsuk el, majd kb 25 perc alatt süssük készre – tűpróbával ellenőrizzük. Akkor jó, ha már nem ragad rá a beleszúrt tűre.
Én ezt a lapot miután kihűlt kettévágtam , így lett két lapom, majd megsütöttem az egészet még egyszer, így lett 4 lap összesen.
A lapokat tegyük egymásra, a széleket vágjuk egyenesre. Igazítás után nekem kb. 22×22 centis négyzeteiem maradtak.
Miután ezzel végeztem, eszerint a videó szerint felvágtam a lapokat, hogy egyes alakú legyen a torta. 😊
Most következett a krém elkészítése, ami két fázisból tevődik össze.
Hozzávalók az áfonya szószhoz:
kb. 80 dkg áfonyát pici vízzel felfőzünk, majd botmixerrel pürésítjük
Hozzávalók a mascarponés krémhez:
8 doboz, azaz 2 kiló laktózmentes mascarpone krémsajt
6 érett banán
4-5 csomag expressz zselatin
A banánokat összeturmixoljuk, belekeverjük a mascarponébe. A kihűlt áfonya szószból 60 dekát ekverünk a mascarponéval, majd adjunk hozzá először 4 csomag expressz zselatint, és ha picit hűtőbe téve nem találjuk elég stabilnak a krémet, akkor a Fenn maradó egy csomag is mehet bele.
Kétszer sütöttem meg ezt a tortát, két különböző krémsajttal, az egyiknél elég volt 4 csomag, a másiknál kellett az ötödik zselatin is. 🙁
Kezdjük el összeállítani a tortát.
Az első tésztaréteget kenjük meg vékonyan a megmaradt áfonya szósszal, majd habzsák segítségével nyomjuk rá a krémet. Ezt ismételjük, amíg a tésztalapok elfogynak. Vonjuk be a torta oldalát és tetejét is a mascarponés krémmel. A tetejét nem kell már áfonyaszósszal megkenni. A tortát tegyük hűtőbe, a rétegek között is.
Én tálalás előtt díszítettem csak gyümölcsökkel.
Mutatós, szép torta, és szerintem egyáltalán nem bonyolult, a legmacerásabb része a zselatinos mizéria.
Ilyen lett a végeredmény 😁
A hagxomanyos tortákhoz képest egyáltalán nem édes, de nekünk, így is nagyon ízlett. 😊