Indiai rizses desszert – tejberizs

-gluténmentes, vegán, cukormentes-   Nagyon szeretem az india konyhát. Ahogy a fűszereket használják, ahogy hús nélkül is tudnak olyan fogásokat készíteni, ami után elégedetten, jóllakottan állok fel az asztaltól. Így érthető, hogy múlt hétvégén voltunk egy indiai gasztrofesztiválon. Végégkóstoltuk, amiket lehetett, de a deszerteket sajnos már nem tudtuk megkóstolni, elfogytak, mire oda jutottunk. 😦 Kivétel volt ez alól … More Indiai rizses desszert – tejberizs

Szőlős rétes – az ősz jegyében

-gluténmentes, tejmentes, cukormentes-   Itt az ősz, és vele jönnek az őszi gyümölcsök, a körte, alma és a szőlő. Én most utóbbira kattantam rá, így készült néhány szőlős recept is, mint például ez a zabkása, vagy a lenti rétes – és lesz még. 🙂 Szeretem a rétest, és szerettem volna azt a vékony tésztás, húzott … More Szőlős rétes – az ősz jegyében

Zabkása szőlővel – kicsit másképp

-gluténmentes, vegán, cukormentes- Ez a zabkása kicsit másabb, mint általában. Egyrészt tovább tart elkészíteni, másrészt pedig nem zabpehelyből készül, hanem egész zabból – bio változatot használtam. Az egész zab kicsit a barnarizs állagához hasonlít, jobban van mit harapni rajta, mint a zabpehelyből készült kásákon. Ez egy alap zabkása recept, amit tetszés szerint variálhatunk, ízesíthetünk, fahéjjal, … More Zabkása szőlővel – kicsit másképp

Mascarponés szedertorta

-laktóz-, glutén- és cukormentesen-   Ez még egy nyári recept, könnyű és krémes. És bár a szedernek már nincs szezonja, a piacon láttam még néhány helyen – igaz nem volt olcsó. A torta viszont nagyon finom, érdemes kipróbálni. Én vendégségbe sütöttem, és úgy elfogyott pikkpakk, hogy csak ezt az egy képet sikerült csinálni róla. 🙂   … More Mascarponés szedertorta

La bella Italia – nasik és a konklúzió  – 4. rész 

Mivel édesszájú vagyok, számomra fontos, hogy legyen valami nasi is a normál étkezések mellé, így az egy hét alatt rendületlenül kerestem a sütiket, fagylaltot mindenhol, bármerre jártunk. Azonban nem nagyon találtam mentes deszerteket. Annak ellenére, hogy lépten-nyomon fagyizók vannak – laktózmentes fagylaltot nem árulnak. 😐 Gluténmentes fagyira vonatkozóan láttunk kiírást, de, azt gondolom, ha nem valami kekszes, piskótás fagyit kérsz, … More La bella Italia – nasik és a konklúzió  – 4. rész 

La bella Italia – vacsi – 3. rész 

Ha nyaralni megyünk általában a reggeli és a vacsora  főétkezés,  napközben elvagyunk gyümölccsel a bőséges reggeli után. Vacsorázni vagy  étteremben szoktunk, kipróbáljuk a helyi specialitásokat, vagy főzünk valamit. Ehhez felkutatjuk a helyi piacot, ahol zöldség, gyümölcs és friss hal is kapható. Most sem volt ez másképp, mindkettőről írom is a tapasztalataimat. Kezdjük az éttermekkel! Az összes étteremben találtunk gluténmentes … More La bella Italia – vacsi – 3. rész 

La bella Italia – reggelizzünk! – 2. rész 

A beszerzett alapanyagokból háromféle reggelit készítettem az egy hét alatt. Az első a szokásos zabkásám, itt épp szőlővel és nektarinnal. Érdekes, hogy az itteni zabpehely nem fő úgy szét, mint az otthiniak, egész szemek maradnak, és sokkal inkább pergős rizs szerű az egész, mintsem kása. A második a sonkás sajtot szendvics. Mivel nagyon vágytam egy … More La bella Italia – reggelizzünk! – 2. rész 

Banános zablepény

– gluténmentes, cukormentes, végán – Olaszország ihlette “palacsinta”  recept két hozzávalóból mivel nyaralásunk alatt nagyon vágytam már valami édességre. 😊 Pillanatok alatt kész, csak előre kell gondolkodni kicsit, hogy legyen ideje pihenni a hűtőben. 2 érett banánt villával összetörtem, pici sót, fahéjat teszek hozzá – utóbbi elhagyható. Majd belekavarok 8 evőkanál zabpelyhet – kb. 100g -, és … More Banános zablepény

La bella Italia – glutén- és laktózmentesen!? – 1. rész 

A hosszú és mozgalmas nyár után szeptember végén végre eljututtunk nyaralni egy hétre. Dél-Olaszország, azon belül Tropea és Szicília volt a célállomás. Mivel glutén- és laktózmentesen étkezem, és a cukorot is igyekszem kerülni – ez utóbbit önszorgalomból – , kíváncsian vártam, miket fogok tudni enni a nyaralás alatt. Fapados járattal, minimális csomaggal utaztunk, így útravalót … More La bella Italia – glutén- és laktózmentesen!? – 1. rész 

Sütőben sült fügelekvár

-tartósítószer és cukor nélkül-   Itt a füge szezon, és bár az aszalt verzió nem tartozik a kedvenceim közé, azért mégis szeretnék megőrizni valamennyit a nyár végi “füge” hangulatból. 🙂 Ehhez remek eszköz a lekvárfőzés, ami nem is annyira bonyolult, mint amilyennek elsőre hangzik, egy szombat délután az otthoni teszek-veszek mellett szépen el is készülhet. … More Sütőben sült fügelekvár